FMH: A szemetesben látjuk magunk
Megjelenés dátuma: 2009. 12. 03.
Szerző: (tbs)
A diákok megtudhatták, hányszor utazhatnák körbe a Földet. Változtatni kell a fogyasztói szokásokon!
A Gaja Környezetvédő Egyesület öt éve rendezi meg a Zöldsuli elnevezésű programsorozatot, amelyen idén városi iskolák és számos civil szervezet vett részt.
A Tükörben a világ kiállítás helyszínén az Alba Regia Centrumban rendezték meg a nemzetközi fogyasztásszüneti napot, amelyen a több mint 50 résztvevő fiatalt előadással és interaktív programokkal várta a Gaja Környezetvédő Egyesület.
Két diáklány babzsákfotelban ülve szemlélte a hangos falat, majd elcsodálkozva nézett a halomban álló tányérokra, ez ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyi vizet pazarolunk el otthonunkban, majd a falra tekintettek, s megdöbbentek, hogy hány köbméter fát vágnak ki feles-legesen világszerte. A tárlat egyedülálló módon hívja fel a figyelmet a környezettudatos gondolkodás fontosságára, de a legfőbb célkitűzése, hogy rámutasson a veszélyes fogyasztói szokásokra.
– A Zöldsuli elnevezésű konferenciasorozat egy 2010 májusáig tartó program, amelynek egyik állomását a városban rendezték – mondta el Gárdonyi László, a Gaja egyesület részéről. Ebből az alkalomból hét civil szervezet összeül és megbeszélik, hogyan lehetne az érdekeiket magasabb színvonalon képviselni, és ezáltal jobbá varázsolni a környezetet.
– A gyerekek a Szemeted a tükör-képed előadást hallgathatták meg, amely a vásárlási szokásokról s a tudatos vásárlói attitűdök, vagyis magatartások. megteremtéséről szólt – tette hozzá Gárdonyi. Az interaktív rendezvényen kifejezetten ökoiskolák diákjai vettek részt a Munkácsy, a Széna téri és a Rákóczi általános iskolákból.
2009. december 3.
·
komi ·
Nincs hozzászólás
Címke: Fejér Megyei Hírlap, Nemzetközi Fogyasztásszüneti Nap, Tükörben a világ, zöld suli konferencia · Kategória: Sajtó