Zöld Kerekasztal Társaság
A Zöld Kerekasztal Társaság 1992 tavaszán alakult környezetvédelmi civil szervezetek laza szövetségeként.
Célja, hogy a közös érdekek mentén szerveződő partnerek együttes fellépését, tevékenységét összehangolja.
Feladatának tekinti az épített és természetes környezet védelmét és a környezeti nevelést.
Kezdeményezte a Sóstó Természetvédelmi Terület védetté nyilvánítását. Vállalta értékeinek feltárását, megőrzését, a ritkaságok bemutatását.
Tagjai szerepet vállalnak a terület őrzésében, a látogatók kalauzolásában.
A fejlesztés céltudatos szervezője, mozgatója a társaság.
Tanösvényt épített, kiadványt és térképet készített, melyek megismertetnek Sóstó történetével, botanikai ritkaságaival, az itt élő madarakkal.
A Zöld Kerekasztal Társaság szervezésében évente több alkalommal hagyományőrző napok zajlanak, melyeket élénk érdeklődés kísér a városlakók és környékbeliek részéről egyaránt.
A tervek közt egy erdei iskola létrehozása, működtetése szerepel.
Elhunyt
Gáspár Attila a természetvédő
(1953 – 2008)
Ötvenöt éves korában elhunyt a székesfehérvári közélet egyik meghatározó személyisége, Gáspár Attila természetvédő. A Zöld Kerekasztal Társaság vezetője elsőként kezdeményezte Székesfehérvár levei Jogú Város Önkormányzatának munkáját is segítette, a Környezetvédelmi Bizottságban dolgozott szakértőként.
In memoriam Gáspár Attila