Komposztálási program indul Székesfehérváron és Velencei tó déli partján

A Gaja Környezetvédő Egyesület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával komposztálás mintaprojektet indít Székesfehérvár „Vezér utcák” városrészben, illetve Gárdony, Agárd, Dinnyés és Velence településeken. Az egyesület célja, hogy az emberekben tudatosítsa, hogy komposztálással jelentősen csökkenthető a keletkező hulladék mértéke.

A projekt keretében az egyesület összesen 300 családot szeretne bevonni a programba, településenként 60 család részvételével. A jelentkezők két komposztkeret kapnak térítésmentesen. A keretek egy köbméteresek, az egyik újrahasznosított műanyagból készül, míg a másik tölgyfából. A résztvevőknek lehetőségük lesz évi két-három alkalommal egy professzionális ágaprító igénybevételére is.

A programhoz jelentős szakmai segítséget nyújt az egyesület. A program kezdetén mindenkinek kötelezően részt kell venni egy rövid képzésen, ahol elsajátíthatják a komposztálás alapjait, illetve az ágaprító gép használatát. Továbbá egy színes kiadvánnyal, weblappal és oktatófilmmel kívánjuk segíteni a sikeres komposztálást. Amennyiben gyakorlati segítségre lenne szükségük komposztmesterünk személyesen is segítséget nyújt.

A programban azok tudnak részt venni, akik előzetesen regisztrálnak a Gaja Környezetvédő Egyesületnél. Telefonon a 06/22/503-428 –as telefonszámon vagy e-mailben név, cím és elérhetőségek megadásával a jelentkezz@komposztaljunk.hu címen.

A Fehérvár Tv riportanyaga

2011. május 23. · gaja · Nincs hozzászólás
Címke: , , ,  · Kategória: Hírek, Projektek