Nemzetközi Családnap

Május 18-án családi nagyrendezvényt szervezett a SZÉNA Egyesület a Bátky Zsigmond utcai játszótérnél lévő füves területen.

Az ENSZ közgyűlése 1993. szeptember 20-án minden év május 15-ét nemzetközi családi nappá nyilvánította. A határozat elfogadásának az volt a célja, hogy a nemzetközi családi nap lehetővé tegye a tudatosság elősegítését a családokat érintő kérdésekben, és támogassa a megfelelő akcióprogramok megvalósítását.

Székesfehérváron, 2013-ban 6. alkalommal szervezték meg ezt a nagyszabású programot. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet olyan társadalmi ügyekre, problémákra, amelyek nem minden esetben kapnak megfelelő hangsúlyt a média vagy a társadalom részéről.

A szabadtéri rendezvényen a Gaja Környezetvédő Egyesület is részt vett. A környezeti tanácsadáson felül a megújuló energiákat különböző szemléltető eszközök segítségével népszerűsítettük (melyet ki is próbálhattak az érdeklődök), valamint környezetvédelmi totó segítségével mértük fel, – legfőbbképp a gyerekek ezzel kapcsolatos tudását. A kisebbeket színezővel, kirakóval és más környezettudatosságra nevelő játékkal vártuk.

2013. május 22. · gaja · Nincs hozzászólás
Kategória: Hírek