Ökosodj!

A fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Munkácsy Mihály Általános Iskola és a Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársai 2012. január 25-én 14.30 órától az ökoiskolák feladataival, a környezetvédelmi és fenntarthatóságra nevelés kérdéseivel foglalkozó beszélgetésre várták Székesfehérvár környezeti neveléssel foglalkozó nevelőit. A rendezvény meghívott vendégei a Denso és a Grundfos Vállalat, környezetvédelmi mérnökei voltak, valamint Varga Attila, az Ökoiskola Hálózat képviselője.
Gartner Szilvia utalt a kezdetekre, arra, hogy 2002-ben fiatal mérnökök kezdeményezték azokat a találkozókat, melyek célja a környezeti nevelés támogatása volt.  Egyre több iskola és multinacionális cég csatlakozott a sikeres programhoz. Kanizsay Zsolt gondolatai a továbblépés lehetőségeit villantották fel. Dr. Varga Attila az ökoiskolák működéséről, feladatairól beszélt, s a vita során jó ötletekkel, konkrét példákkal segítette a közös gondolkodást. A Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársai közül Gárdonyi László a fenntarthatóság kérdéseiről, az iskoláknak nyújtott eddigi segítségről tájékoztatta a résztvevőket. Összefoglalta, hogy az évtized során milyen elméleti és gyakorlati segítséget, milyen képzéseket nyújtott a Gaja. További együttműködést ajánlott, s az egyesület kiadványaiból adott át ajándékot minden intézménynek. Az egyesület titkára, Vajgerné Bőhm Erika az iskolai környezeti nevelés kérdéseiről, az ökoiskolák vállalásairól, valamint a környezeti nevelés problémás területeiről szólt. A vita során az aktív résztvevő pedagógusok megerősítették, hogy szükség van ilyen típusú találkozásokra, s mindenképp fontos, hogy az iskolák együttesen, érdekeiket összehangolva lépjenek fel, folytassanak sikeres lobbitevékenységet.

2012. február 3. · gaja · Nincs hozzászólás
Kategória: Program archívum