Útilapu Tábor 2009.

A 2009. július 6-án kezdődött hagyományos Útilapu táborban az idén négy ország fiataljai dolgoznak együtt. A magyarokon kívül német, lengyel és jordán diákok táboroznak együtt Székesfehérváron.

Az első héten a környezetvédelem problémáiról beszélgettek, transzparenseket készítettek, dalt írtak, s felkészültek egy utcai demonstrációra. Július 9-én a városi napközis táborban jártak, ahol a gyerekek nagy figyelemmel kísérték a bemutatót, kérdéseket tettek fel, véleményt mondtak, saját környezetük megóvására irányult a figyelmük. Ezután vidám közös éneklés, gitározás zárta a programot. 10-én a belvárosban, különböző helyszíneken várták az érdeklődő fehérváriakat a táborozók.

A második hét a fizikai tevékenykedés hete. A Sóstón parlagfűirtás és ezüstfaritkítás, a HÉROSZ állatmenhelyén macskasimogatás és kutyasétáltatás valamint város területén a Gaja-patak medrének tisztítása a feladat.

A munka mellett kirándulásra is jut idő. Székesfehérvár nevezetességein túl megismerték Budapestet, eljutottak a Velencei-tavi Vízi Tanösvényre kenuval, s a tábort balatoni kirándulással zárul.

A tábor két hete remek lehetőség a résztvevőknek arra, hogy megismerjék egymás kultúráját, gyakorolják az angol nyelvet, és igazi közösségi életet éljenek, megismerve és gyakorolva az önkéntes munkát.

A tábor célja, hogy a székesfehérvári résztvevők
– ismerjék meg a fenntarthatóság, a környezetvédelem fogalmait, problémáit,
– használják a mindennapi kommunikációban az iskolában tanult nyelveket, elsősorban az angolt , de lehetőség szerint a külföldi résztvevők saját nyelvét is.

A külföldi fiatalok
– ismerjék meg Székesfehérvárt, élvezzék a város és az egyesület vendégszeretetét,
– találkozzanak, barátkozzanak magyar fiatalokkal.

A résztvevők együtt
– végezzenek közös munkát környezetükben,
– hívják fel a fehérváriak figyelmét a fenntarthatóság problémáira saját eszközeikkel, zenés, vidám, kreatív performance keretében,
– és érezzék jól magukat az együtt töltött időben.

A tábor időtartama: 2009. július 5-17-ig két hét.

A táborba az idén 6 egyetemista önkéntes érkezik. Olyanokat várunk, akik zenélnek is, és hangszerrel jönnek. Ők a Gaja vendégei. Szállásuk a József Attila Kollégiumban lesz.
A tábor nyelve az angol, de jön az idén német, ukrán, lengyel nyelvterületről is önkéntes.

A magyar diákokat egy-egy hétre várjuk, vagy július 6-10-ig, vagy 13-17-ig.

Nekik a tábor bejáró, egyeztetett időpontok szerint hétfőtől péntekig.

Az elmúlt évek néhány táboráról van fönt kép a Gaja Egyesület honlapján a képek között az Útilapu tábornál.

Az idei program kicsit más lesz.

Környezetvédelmi beszélgetések, egy kis munka, és egy olyan kreatív előadás készítése vár a résztvevőkre, amit a város egy-egy területén ad elő a csapat síppal, dobbal, nádihegedűvel.

Nyitott, érdeklődő fiatalokat várunk!

A jelentkezés és a kapcsolattartás e-mailben történik.

A tábor előtt egy megbeszélt időpontban találkozunk személyesen majd a Gaja irodában, amikor megismerkedhetünk egymással és a fehérvári jelentkezőkkel.

Vajgerné Bőhm Erika
Gaja Egyesület
v.bohm.erika@gmail.com

2009. július 15. · komi · Nincs hozzászólás
Címke:  · Kategória: Projektek