A megszűnés szélén? Pályázattal menthető lenne a Sóstó

Tavaly őszre a forró nyár és a csapadékszegény időjárás miatt már csak egy nagyobb gödör tátongott annak a Sóstónak a helyén, mely a múlt században még kedvelt kiránduló- és fürdőhely volt. 2009-ben így sokan temetni kezdték a természetvédelmi terület szívének tekinthető nádasos tavat, mely sok védett madárnak is fészkelő és búvóhelyet jelent, már persze, ha van víz.  A legutóbbi tél és a tavasz azonban hozott annyi csapadékot, hogy a tóban ismét van víz, s egy most megnyert pályázat is segíthet abban, hogy  ez az állapot állandósuljon. Mint ugyanis Bezzegi Pál, a gazdasági szakbizottság elnöke, valamint Brájer Éva és Mészáros Attila, a terület önkormányzati képviselői bejelentették, 14 millió forintot nyert az önkormányzat a mederkotrás és az élőhelyrehabilitáció előkészítésére.
A feladatot közbeszerzésen elnyerő Sóstó-Alba Konzorcium szakembere elmondta,  a környék egykori lakói még tudtak a Sóstót ellátó, víz alatti forrásokról, ám a geodéziai vizsgálat, mely 30 méter mélyen kutatta meg a tómedret, nem talált erre utaló nyomokat.  A helyreállítás első lépcsője a mederkotrás, melyet  ha a második fordulóban is nyer a pályázat,  2011 és 2013 között végezhetnek el. Ha kellően mély tómedret alakítanak ki, a víz nehezebben melegszik fel és párolog el. A kotrással keletkező iszapból pedig a vízimadarak számára költőszigeteket alakítanak ki.
A vízutánpótlás biztosítására  korábban  a Gaja-Malomcsatorna vizének a bevezetése merült fel, ám ennek túlzottan magas lenne a költsége, így vizsgálható a közelben elhaladó,  Basa-árok folyásirányának megfordítása. Sőt, a Sóstó Ipari Parkban keletkező tekintélyes mennyiségű esővíz is  táplálhatná a tavat. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha sikerül újabb támogatást nyerni.

2010. november 9. · gaja · Nincs hozzászólás
Kategória: Hírek, Sajtó