FMH: Kampányol a Gaja
Megjelenés dátuma: 2009. 08. 25.
Szerző: kn
Négy hónapos akció a globális felmelegedésről. Az év végéig tartó nagy-szabású környezetvédelmi, kampányba kezd a Gaja Környezetvédő Egyesület a felmelegedés ellen. Ezúttal a fiatalság a célcsoportjuk.
A Gaja második, a globális felmelegedés elleni küzdelmet megcélzó projektjére ez-úttal ötmillió forint áll rendelkezésre. Ez szép, kerek összegnek tűnik, s ebből sok mindent szeretne is megvalósítani a szervezet, egyúttal össztüzet zúdítva a helyi társadalomra. Nem csak figyelemfelhívásnak szánják rendezvényeiket, hanem széles körben informálni és ötleteket adni akarnak, derült ki a tegnap a témában tartott sajtótájékoztatón Sílye Zoltán programvezetőtől. Az egyesület pályázat útján 4.3 millió forintot nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – Új Magyarország fejlesztési tervből, a többit – a tulajdonképpeni önrészt – fehérvári önkormányzat bocsátja rendelkezésükre.
– A projektünk célja olyan környezetben megszólítani a fiatalokat, ahol élnek, amelyet a sajátjuknak éreznek – mondta el Silye Zoltán. – Első rendezvényünk augusztus 28-án 18 órakor a Möbius kávézóban lesz, itt Lukács Béla fizikus, az év ismeretterjesztő tudósa beszél a szabadegyetemi sorozatban a klímaváltozásról és a megújuló energiaforrásokról. Másnap 19 órától a Bőrgyárban tartjuk a lokális felmelegedés kampány megnyitóját zenészvendégekkel. Fellép az Acoustic Duo. a Jacked, a Mr. Szelektor, lesz kiállítás, dokumentumfilm vetítés, s lehetőség lesz fair trade módon előállított tea és kávé kóstolására is.
A rendezvényeink ingyenesek!
2009. augusztus 8.
· komi · Nincs hozzászólás
Címke: Fejér Megyei Hírlap, Lokális Felmelegedés 2.0, NFÜ, Új Magyarország · Kategória: Cikkek archívum