Gyere vissza Tábornok

1848. szeptember 28-án este, amikor Móga János altábornagy belevágta kardját a református parókia asztalába, egy gesztust tett a bizonytalankodó, megosztott vezérkarának. Urak! Nem kell tovább tanakodni, hanem az lesz, amit én mondok.
Ma már úgy emlékezünk erre az eseményre, hogy egy világosfejű ember kritikus időben kockáztatott, de a döntésének helyessége később igazolást nyert. A következmény: Jellasics horvát bán a seregével együtt Bécsig futott, egyúttal megkezdődött a magyarság legnagyobb és legeredményesebb szabadságharca.

2009. október 26-án reggel a Kossuth Rádió 180 perc című hírműsorában Baló György megkérdezte a még fel sem állt Sukoró-bizottság kormánypárti alelnökét és ellenzéki elnökét, hogy mondják el, miért is lett kiemelt beruházás a King’s City projekt. A válasz nem is érdekes, mert annak idején valamennyi parlamenti párt megszavazta azt a bizonyos törvényt. Ez a reggeli beszélgetés, most csak a mosakodásról szólt. A két politikus mesélt a döntés gazdasági vonatkozásairól, és képmutatóan sajnálkoztak, hogy mennyire becsapva érzik magukat. A környezetvédelem, a kirablásra váró Pannon-táj mintha nem is létezne a pénzügyi manőverek mögött.

A Velencei-tó nem egy kerti medence, aminek tetszés szerint cserélgethetjük a vizét. Ez egy elképesztően bonyolult élő rendszer, aminek az összetettségéről legfeljebb sejtésünk lehet. Az élőlények és a geológiai környezet olyan kölcsönhatásokkal alakította itt magát év-tízezredeken keresztül, ahol a kapcsolatok számát 109-1012 interakcióval becsülhetjük. Ezeknek a kapcsolatoknak egy részét úgy kell elképzelnünk, hogy egyik faj – mialatt betölti evolúciós szerepét – ellenőrzése alatt tartja a másik fajt, vagyis nem engedi annak uralomra jutását. Nagyon sok faj létezik itt egymás mellett, kevés egyedszámmal. Az ember számára nem feltétlenül kedvező jelenség, de tudomásul kell vennünk, hogy a vizes élőhelyek fejlődése, mint időben zajló folyamat, létezik. Ez azt jelenti, hogy – jelen esetben egy sekély tó – lassan átalakul, láp lesz belőle, majd rét. Ezt, a rendesen több emberöltőn keresztül tartó folyamatot szukcessziónak nevezzük, és annál gyorsabban zajlik le, mennél több kölcsönhatást szüntetünk meg abból a billiárd nagyságrendű kapcsolatból, ami az egészet kialakította. Bármilyen beavatkozás, ami megbontja a jelenlegi stabil(nak tűnő) állapotot, élőlények (fajok) eltűnésével jár. A folyamatot a biodiverzitás csökkenésének, vagyis a biológiai változatosság fogyatkozásának, a rendszer genetikai degradációjának hívjuk. Egyedek feletti szerveződési szinten ez azt jelenti, hogy mivel fontos szabályzó elemek esnek ki a tó életéből, idővel érzékelhető változások történnek. Megváltozik a víz szaga, új növényfajok jelennek meg, madárpusztulás, halpusztulás következik be.

Az 1960-as évek közepétől, amikor a Velencei-tó fürdőző vendégeinek száma ugrásszerűen megnőtt, az 1958-ban védettséget kapott nyugati medence nádasaiból (Velence-tavi Madárrezervátum TT) a zavarást kevésbé tűrő madárfajok átköltöztek a Dinnyési Fertőre. A Dinnyési Fertő TT 1966 óta védett. November elején több tízezer vetési lúd éjszakázik itt, tavasszal és az őszi vonuláskor pedig, elképesztő mennyiségű récetömeg zsúfolódik össze a területen. A fertő legismertebb fészkelő madarai a nagykócsag és a kanalas gém, innét bömböl tavasszal a bölömbika, és itt költ Magyarország egyetlen fészkelő lúdfaja, a nyári lúd.
A két madárrezervátum 1979 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, amely értelmében itt teljes nyugalmat kell biztosítani a vonuló vízimadarak számára. Mi kell még? Miféle erő szavatolhat biztonságot, ha már a jogszabályok és nemzetközi egyezmények is kevésnek bizonyulnak? Talán a Nagy Testvér majd megvéd bennünket a tulajdon döntéshozóinktól. Reménykedhetünk? Az EU 1994-ben megalkotta az élőhelyvédelmi irányelvét (92/43 EU), amely a közösségi jelentőségű fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetét kívánta megerősíteni. A Natura 2000 néven ismert hálózat a hazai jogba a Magyar Kormány 2004-ben hozott 275/2004.(X.8.) kormányrendeletével épült be. A jogszabály kereteit a természetvédelemről szóló 1966. évi LIII. törvény adja meg.

A fenti, sokszoros védettségi státusz mintha nem is lett volna a sukorói telekpanama idején. Az már csak adalék, hogy a Velencei-tó egész területe – mint minden hazai szikes tóé – ex lege védett, vagyis az LIII. Törvény az erejénél fogva védi, így pl. nem kellene külön kérelmezni a sukorói partszakasz védetté nyilvánítását. A védett területhez pedig pufferzóna, védőövezet tartozik. Jó tudni, hogy ez utóbbi nagyságát nem egy felszíni vizes jogszabály, hanem a védett területekre vonatkozó törvény alapján kell megállapítani. Fatális hibának tartom, hogy annak idején 2004-ben, a Natura 2000 területi besorolást nem terjesztették ki az egész tóra. Mit tesz a véletlen, pont a keleti medence és a sukorói part maradt ki a listából. A sukorói döntés több, egyéb jogszabályt és kormányprogramot is sértett. Felsorolás jelleggel a legszembeötlőbbek:

– a Velencei-tó-Vértes Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Koncepciójáról szóló 1117/2003. (XI. 28.) korm. határozat,

– az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény,

– a Vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény,

– EU Vízkeretirányelv.

A tetten érhető rosszalkodás fenti eseteit, egy rendőr (vagy Móga tábornok) pillanatok alatt elintézné. Nem tartotta be a követési távolságot, zöld lett a szonda, nem volt bekötve. Tessék levenni a rendszámtáblát! Kész. Az a baj, hogy ebben az esetben úgy tűnik, Etiópiához állunk inkább közelebb, mint a hajdani büszke önmagunkhoz. Megvesztegethetőek vagyunk.

Nehezebb a helyzet az élő rendszer, a tó életében bekövetkező változások előrejelzése esetében. Ez az a pont, ahol mindenki csak találgat. Ki tudja miért, a Velencei-tó érdekében nem szólaltak meg eddig a természetvédelmi, környezetvédelmi szakmai körök. Mintha nem lennének magasan képzett szakemberek, közpénzen fenntartott hivatalok, egyetemek, civil szervezetek. Félünk, bizonytalankodunk, és kishitűek vagyunk.

Nézzük a tényeket, amelyek adatok formájában bárki számára hozzáférhetőek! A Velencei-tó vízmérlege a hosszú idősorok átlagában negatív. Ez annyit jelent, hogy a párolgási veszteség nagyobb, mint amennyi víz a vízgyűjtő területről belefolyik. Erre volt zajos példa a Kincsesbányáról történő vízpótlás 1996 és 2001 között. Öt év alatt mintegy 13 millió m3 ivóvíz minőségű karsztvíz került a tóba. A döntés racionális volt és végtelenül egyszerű. Ha nincs víz, elmarad az idegenforgalmi bevétel. Lett víz, de az csak akkor és ott volt. Soha többet nem lesz bauxitbányászat, és soha többet nem küldenek el a Fekete-tengerbe öt Balatonnyi vizet. Ennyit, vagyis 10 milliárd m3-t emeltek ki a tárnákból 20 év alatt. Ingyen volt, mert beépült a MIG vadászrepülők és a kuktafazekak árába.

Azóta összedőlt a szocialista tömb és megszűnt az alumíniumbarter. A víz most már drága. Több mint 200 Ft/ m3, és meredeken tendál az 500 Ft felé. Ebből nem lesz vízutánpótlás a közeljövőben. Megjegyzendő, hogy a fenti ár még mindig messze van a reálistól. Egy jó példa ez a természet (eddig) ingyenesnek tekintett szolgáltatásaira.

Az előzőek tükrében ide kívánkozik a kérdés, hogy mire is alapozta a befektető a milliárdos beruházást? Most kellett-e a fürdővíz, vagy nem? Mit szól a vendégsereg, ha apad a tó szintje? Majd a pátkai és a zámolyi tározóból pótolják a hiányt. Tisztelettel megjegyzem, hogy ha lesz bennük víz. Nem beszélve a két tározóból bekerülő rengeteg tápanyagról, ami aztán tényleg messze van megkívánt minőségtől. Sok szerves foszfor, sok szerves nitrogén, ráadásul a környékről az esővel bemosódó műtrágyák. Ez mind gyorsítja az eutrofizációt. Felpörög a szukcesszió motorja, és még a mi életünkben látható jelei lehetnek a láposodásnak.

Érdekes tény, hogy egy felnőtt ember kb. 1 g foszfort ürít a vizeletével naponta. Öt millió ember esetében (a rémálom szerint ennyi vendég jönne a King’s Citybe), ez 5 t évente. Ha csak minden ötödik ember belepisil a vízbe, akkor ez már pont annyi P-trágya, mint amennyit a tó méretű földterületre ki kellene szórni egy elfogadható burgonyaterméshez. Erre mondja fölényesen a jól informált szakember, ugyan kérem, mi van akkor a rengeteg madárürülékkel és a környékről bemosódó kemikáliákkal? Igaz. Ebben a vonatkozásban már nincs minőség, mert mindent csak viszonylagosan értelmezünk. Halkan megjegyzem, ezért tartunk ott, ahol vagyunk. Az egész jelenünkre – és a jövőképünkre is – a relativizmus jellemző.

Senki nem számol az emberek bőréről lekopó hámsejtek hatásával. Erről a vízbe kerülő szervesanyag terhelésről a forgatott vizes medencék üzemeltetői tudnának sokat mesélni. Hogy tudniillik, micsoda iszap képződik egy városi uszodában néhány nap alatt. És ott vannak a fényvédő krémek. Egy emberről naponta több mint 3g kerülhet a vízbe, és ez azonnali oxigénhiányos állapotot okoz elősegítve az anaerob baktériumok elszaporodását. Ott van a természetes tisztító rendszer, a nád. Az majd kiszűri a káros szennyeződést, mondják a pénzemberek. Világos, csak hát, be tetszenek építeni a partot jó magas házakkal, ami aztán teljesen megváltoztatja a szelek irányát. Egész más lehet a víz mozgása, mint eddig.

A madarak a Madárrezervátumból elköltözéssel válaszoltak a 60-as években megnövekedett vendégszámra. Tovább álltak a Dinnyési Fertőre. Mi lenne, ha megépülne ez az eddig nem volt város a napi 14 000 ezres vendégforgalommal? Hova lehet még menni? Elég helytállónak tűnik, hogy nagyjából lőttek a madaraknak, az úszólápoknak, a keleten szikes, nyugaton lápos párjanincs víznek. És akkor még egy szó sem esett a negatív externáliákról. A hatalmas betonfelületekről lemosódó szennyezett esővízről, a megnövekedett gépkocsiforgalomról, a lebetonozott területek napkollektorszerű hatásáról. Nagyon sokáig lehetne még ezt a gondolatkísérletet folytatni. A folyton elromló vízhigiéniai mutatókról, és általában a vízminőségről nem beszéltünk eddig, mert nincs mit. A meglévő adottságokkal is pengeélen táncol az egész.

A tudatlanság nem csak nem erény, hanem bűn. Az Internet korában majdnem minden információhoz hozzá lehet jutni. Ezek interpretálása felelősségteljes feladat. A legnagyobb felelőssége azonban az írástudó embernek van, aki azért kapta a tehetségét, hogy a közösség számára hasznos legyen. Ez az erkölcsös magatartás legfőbb parancsa.

Móga János tábornok pontosan tudta, mire született.

Székesfehérvár, 2009. november 1.

Varga Gábor
Gaja Egyesület

2010. november 3. · gaja · Nincs hozzászólás
Címke:  · Kategória: SUKORÓI GONDOLATOK