Archívum a ‘Globalizáció Light Turné’ kategóriához

2010.10.23. Globalizáció Light Turné – Győr

Utcai kampány - GlobLight Turné, GyőrA hétvégén Győrben zártuk a Globalizáció Light kampányt. Az utcai rendezvényen küzdöttünk a széllel, de végül sikerült jó pár emberrel elbeszélgetnünk annak ellenére, hogy a legtöbben csak elrohantak mellettünk. Ez idő alatt Németh Lajosnak az eddigi legjobb közönsége volt a Kazinczy Gimnáziumba Milán kolléga bevallása szerint. A koncert pedig minden eddigi sérelmünkért kárpótolt. Talán a legtöbben a győri koncertre jöttek el a kampány során, de az biztos, hogy a legjobb hangulatú koncert volt. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és Janóval együtt énekelte a Földlakót.

2010. október 23. · komi · Nincs hozzászólás
Címke: ,  · Kategória: Globalizáció Light Turné

2010.10.01. Globalizáció Light Turné – Veszprém

Globalizáció Light Turné, Veszprém - Utcai kampányMegjártuk a szomszéd nagyvárost is. Mondhatjuk, hogy a csapatba visszatért újra az élet, végre érezhettük, hogy kíváncsiak ránk és volt olyan is aki fontosnak tartotta a munkánkat. Szórakoztató volt a munka, mert voltak színfoltok is Veszprém főterén például az Úr, aki szerint kár a környezetvédelemmel foglalkozni, mert az UFO -k úgyis hamarosan megoldanak mindent. Az esti koncert is jól sikerült ülőhelyes telt ház mellett zenélt Janó a barátaival Tibivel és Gáborral. Mi úgy éreztek, hogy ezen a koncerten és ezzel a formációval talált igazán újra magára János. Hamarosan találkozunk Győrben!

2010. október 1. · gaja · Nincs hozzászólás
Címke: , ,  · Kategória: Globalizáció Light Turné

2010.09.10. Globalizáció Light Turné – Balatonfüred

Kardos János - Jamie Winchester - Tibi koncertBalatonfüreden igazolódott be az a feltevésünk, hogy minket nem szeretnek az égiek. Hiába van köztünk több meteorológus még ők sem tudták elintézni a megkésett balatoni látogatásunk idejére a jó időt. Már harmadjára voltunk kénytelenek az időjárás szeszélyessége miatt az utolsó napon felborítani a jól megszervezett programunkat. Így a balatonfüredi programunk teljes egészét a Lóczy Lajos Gimnáziumban tartottuk, amiért külön köszönet az iskola vezetőségének, hogy befogadták a megárvult programunkat. A gimnázium rekordot döntött azzal, hogy Németh Lajos előadására 270 jelentkeztek, így a tornateremben kellett tartani az előadást. Lajos végül vette ezt az akadályt is. Kardos Janó pedig elhozta Balatonfüredre barátait is, így Jamie Winchesterrel és Tibivel együtt zenéltek. Minden jó ha a vége jó, reméljük senki sem várta a koncertet esernyővel a Balaton parton. 🙂

2010. szeptember 10. · gaja · Nincs hozzászólás
Címke: ,  · Kategória: Globalizáció Light Turné, Projektek

Globalizáció Light Turné – 2010.07.25-26. Velence

Globalizáció Light Turné - Velence - Kardos H. János gyerekkoncertjeSzámunkra is érdekes volt talán, hogy Velencén egy alkalomra kiléptünk a saját köntösünkből és gyerekek számára próbáltuk átültetni a programunkat. Voltak félelmeink, de végül olyan jól sikerült a program, hogy már tervben van egy pályázat, aminek keretében jövő nyáron több gyerektábort is zöldíteni fogunk. A videók és képek magukért beszélnek, megtiszteltetés volt számunkra Levente Péterrel együtt dolgozni. Kardos Janó koncertje is nagyon jól sikerült, talán itt volt az első hely, ahol nem kérték a Szalay Évát. 🙂

2010. július 30. · gaja · Nincs hozzászólás
Címke: , , , ,  · Kategória: Globalizáció Light Turné, Projektek